In memoriam iskolateremtők!

  A Közgazdaságtudományi Egyetem Népgazdasági tervezési szak „Vállalati modellező” szakirányos diájaként abban a szerencsében lehetett részem, hogy egyszerre hallgathattam Megyeri Endre professzor úrtól az ipargazdaságtant, valamint Máriás Antal, Kovács Sándor és Nemény Vilmos professzoroktól a szervezéselméleti és szervezési ismereteket. Ekkor még túl sokat nem tudtam arról, hogy mit tanítanak a Műegyetemen, Veszprémben, Miskolcon és Pécsett, mígnem Nemény tanár úr egyik alkalommal behozott egy később kötelezővé vált irodalmat: Ladó László “A komplex iparvállalati tervezés módszertana” című könyvét. Csoporttársaimmal együtt, mint matematika és módszertani ismeretek iránt érdeklődő hallgatók, igen nagy érdeklődéssel olvastuk e munkát, s valahol éreztük, hogy ennek az írásnak az alapjai Magyarországtól távolabb, a fejlettebb piacgazdaságban keresendők. Csak jóval később(másfél évtized után) jöttem rá, hogy ez volt az első „kontolling” könyv, ami kezembe vettem. A következő találkozásom

Kindler Józseffel az 1970-es évek végén, kezdő tanársegéd koromban találkoztam először a Közgazdaságtudományi Egyetemen. Előadásokat tartott a döntéselmélet témakörében a harmadéves hallgatóink számára. Természetesen én is meghallgattam előadásait, amelyek új ismeretkörök felé irányították figyelmemet. Akkor hallottam először a korlátozott racionalitásról, a Bartee-féle probléma-értelmezésről, s Rawls törvényeiről. Az 1970-1980-as évek fordulója körül publikált tanulmányai a pozitivista módszertan válságáról, valamint a Máriás Antallal és Kiss Istvánnal közösen írt tanulmányuk a menedzsment oktatás hazai hiányosságairól új távlatokat nyitottak a szervezet- és vezetéselméleti kutatásaink számára. Sorosabb szakmai együttműködésem Kindler Józseffel 1993. decemberére datálódik. Egy MTA doktori védés szünetében odajött hozzám és ezt mondta: „Karcsi, vállald el a Gazdálkodástani Doktori Program igazgatói tisztségét, mert, s valószínűleg szó szerint idézem amit mondott: „… Én nem tudom mit ke

  Amikor még kislányka voltam Nagyapám sokat vitt ki a természetbe, s sétáltunk együtt többször is. Az egyik faluban - ahol egykoron laktunk - volt egy út, két oldalát végig csodálatos jegenyefasor díszítette! Öröm volt ránézni is! Ahányszor arra jártunk Nagyapám mély sóhajjal mindig azt mondta: ” Hajjaj gyermekem … hiába, csakis a jegenyék mellett lehet nagyra nőni…!”  S, bár akkor én még csak kisiskolás voltam, hangjából, hanghordozásából tökéltessen „kihallottam”, hogy ezzel, sokkal többet, mást (is) akar mondani, mint, hogy milyen magasak is a jegenyefák… Néha faggattam is róla, de csak ő csak ennyit mondott: emlékezz majd a szavaimra - ha nagy leszel – s akkor majd MINDEN- t megértesz… Rajongva szeretett és tisztelt Nagyapám már régen nem élt, s én sem igen gondoltam már régen a sem a jegenyefákra, sem a rájuk vonatkozó - gyermekként kissé titokzatosan hangzó - nagyszülői intelemre, amikor is 1975 februárjában beiskoláztak (a kor személyügyi gyakorlata volt) NIM TK (Nehézipari Min

Aligha tagadható, hogy az egyetemi hallgató, majd a tudományos munkatárs életében meghatározó jelentőségű egy-egy nagy formátumú tanárral való találkozás. Nálam sem volt ez másképp, s számomra az első ilyen jellegű élményt dr. Kerekes Sándor professzor jelentette. Ezt követően természetesen megszállottan kerestem a vele való találkozást, ami az összes általa jegyzett kurzus felvételét és előadásainak rendszeres látogatását jelentette. Történt egyszer, hogy egy bizonyos tantárgy keretében csupán egyetlen, ámde előre meghirdetett időpontban tartott órát, s én már jó előre készültem erre az alkalomra. Bevallom, e tárgy keretében nemigen érdekelt más. S akkor a várva várt napon egy idős, ősz hajú, számomra teljesen ismeretlen professzor jelent meg a katedrán. Csalódottságom leírhatatlan volt, s már előre temettem a feleslegesen kidobott másfél órát. Csakhogy az előadóban kisebbfajta csoda történt. A bős-nagymarosi projekttel kapcsolatos döntéselméleti problémákról nem valamiféle enervált,

  Ángyán József: „Az érett s tünődő kevésszavú alázat”- emlékezés Kindler Józsefről , a photo by  Erdősi Gyula  on Flickr. Az 1990-es évek közepe táján, a Kerekes Sándor professzor, kedves barátom által vezetett műhelyben ismerkedtem meg Kindler József professzorral. Ez a szellemi alkotó közösség már akkor is sok tehetséges fiatal és idősebb kollégát vonzott magához. Akit az a szerencse ért, hogy kapcsolatba kerülhetett ezzel a tudományos és emberi közösséggel, az első pillantásra is láthatta, hogy e műhelyben is milyen rendkívüli szakmai és emberi megbecsülés, szeretet és tisztelet övezi Kindler professzort. Ez, valamint közös somogyi gyökereink eleve felkeltették iránta érdeklődésemet, ami azután – olvasva írásait, tanulmányozva néhány munkáját, különböző társaságokban és körökben találkozva vele, fokozatosan megismerve a számomra is fontos kérdésekben eligazító véleményét – az igaz ember és tudós, a követésre méltó igazi professzor iránti növekvő tiszteletre és nagyrabecsülésre vált

  Baranyi Árpád Kedves Tanár úr,  Tisztelt Hölgyeim és Uraim! (Előadás a könyvbemutatón) Engedjék meg, hogy Kindler professzor urat a köztünk megszokott módon, Tanár úrként szólítsam meg, hiszen számomra (és sok egykori diákja számára) ő mindig is a „Tanár úr” marad! A Közgazdasági Egyetemről ismerjük egymást, idestova húsz éve. Az egyetemen Kindler professzornak előbb nappali tagozatos diákja, majd doktorandusz-hallgatója, illetve tanszéki munkatársa voltam; később a Korten-könyv egyik fordítójaként, valamint az Altern-csoport alapító tagjaként harcostársává is válhattam, akit megtisztelő barátságába fogadott. Korán megtanultam: nem egykönnyen lehet őt zavarba hozni – kivéve, ha szembe dicsérik őt… Kindler professzor azonban minket, diákokat nagyon hamar zavarba tudott hozni. Például azzal, hogy a legtöbb – általunk újnak vélt – témáról, amelyet lelkesen elébe vittünk, elkezdett valami történetet, amely ilyenformán kezdődött: „Amikor én ezzel a témával tíz-húsz évvel ezelőtt, az orszá